Raikkönen a világbajnok, Ecclestone marad

2007. november 17. | 11:40 | 4Si

Az FIA elutasította a McLaren óvását, tehát hivatalosan Kimi Raikkönené marad a méltán megérdemelt világbajnoki cím.

Bernie Ecclestone azt nyilatkozta a tárgyalás előtt, hogyha megfosztják Kimi-t a bajnoki címtől és Hamilton-nak adják, akkor ezzel egyrészt a Forma-1 komolyságát kérdőjelezik meg, másrészt pedig ő maga befejezi több mint 30 éve tartó Forma-1-beli munkáját és nyugdíjba vonul. Szerencsére úgy alakult, hogy Ecclestone úr továbbra is a Forma-1 irányítója marad.

Kategória: Forma-1 | 1 hozzászólás »



Ecclestone nyugdíjba vonul, ha Hamiltonnak adják a vb-címet

2007. november 15. | 12:36 | jellem

Bár a világbajnokság elvileg lezárult a brazil futam leintésével, és Kimi Raikkönen lett a világbajnok, egy tévedés miatt mégsem tekinthetjük lezártnak a bajnokságot. Az ügy végére ma kerülhet pont, az eredeti tervekkel ellentétben nem Párizsban, (a párizsi tömegközlekedési dolgozók sztrájkja miatt) hanem Londonban.

A ülésen döntenek arról, hogy kizárással büntessék-e a brazil futamon állítólag a megengedettnél hűvösebb benzint tankoló Nico Rosberget, Robert Kubicát és Nick Heidfeldet. Az ügy érdekessége az, hogy az említett pilóták Lewis Hamilton előtt végeztek. Ha a mai döntés az lenne, hogy kizárják őket a versenyből és Hamilton előrelép a helyükre, Hamilton megnyerheti a világbajnoki címet az íróasztalok mellől. Max Mosley az FIA elnöke kijelentette, hogy még ha ki is zárják az említett pilótákat, nem feltétlenül nyeri meg Hamilton a címet. A döntéshozó úgynevezett “steward-ok” ugyanis arról is dönthetnek, hogy a kizárt pilóták mögött beérő versenyző nem lép előre a kizártak helyére. Vagyis az is előfordulhat, hogy bár kizárják az érintett pilótákat, mégsem léphet a helyükre és gyűjthet a világbajnoki címhez elegendő pontokat Hamilton.

Nemrég úgy nyilatkozott Bernie Ecclestone, hogy ha úgy döntenének a bírák, hogy az megváltoztatná a világbajnok személyét, nyugdíjba vonulna. Ha valóban ez történne, az a Forma1 mélypontja lenne. Nem tenne jót a sportnak, ha az íróasztalok mögül egy benzin hőmérséklet ügyén dőlne el a cím. Maga Lewis Hamilton is azt nyilatkozta, hogy nem szeretne ilyen módon bajnok lenni, mégis a csapata fellebbezte meg a verseny végeredményét. A McLaren azzal indokolta a fellebbezést, hogy nem pontosak a szabályok az üzemanyagok hőmérsékletét illetően, és ezt szeretnék tisztázni, nincs szándékukban a világbajnokság végeredményét megváltoztatni. Ezt talán maga a McLaren vezetősége sem hiszi el…

A döntés összességében nem lesz egyszerű, ugyanis állítólag a versenybírák hibát vétettek a verseny utáni méréseknél, ugyanis a tankberendezésekben végezték a méréseket a töltőcsonkok helyett. A Sportszabályzat előírja, hogy az üzemanyag hőmérséklete legfeljebb tíz fokkal lehet alacsonyabb, mint a környezet hőmérséklete. A hidegebb benzinből ugyanis azonos idő alatt többet lehet tankolni. A Nemzetközi Automobil Szövetség 37 fokos levegő hőmérsékletet mért, a BMW-Sauber és a Williams 34 fokos hőmérséklettel számoltak.

A tárgyalás ma megkezdődött, döntés holnapra várható.

Kategória: Forma-1 | Szólj hozzá! »



A rendőrök legújabb csodafegyvere

2007. november 14. | 18:21 | 4Si

A rendőrség hamarosan világszerte be fogja vezetni az X-Net fantázianévre hallgató, kifejezetten autók megállítására kifejlesztett eszközt. A tervezők szerint ezzel ki lehetne váltani a tüskés csapdákat, amelyek veszélyesek, mert szinte teljesen irányíthatatlanná teszik az autót. Ezzel szemben az X-Net-et nehezebb észrevenni, mivel álcázza magát, esetünkben beleolvad az aszfalt színébe és nem is okoz akkora kárt, mint a “sündisznó”.

A működési elv pofon egyszerű. Leterítik a nagy teherbírású hálót, megvárják a csókát aki keresztül vágtat rajta, a háló feltekeredik az autó első kerekeire és azonnal blokkolja azokat. Az autó megáll és már készíthetik is a bilincset. :)

A videóban épp egy 15 tonnás kamiont lassítanak le 0 km/h-ra közel 50 km/h-s sebességről.

Kategória: Hírek, Videó | 1 hozzászólás »



Barcelonai tesztek – Első nap

2007. november 14. | 15:01 | jellem

13 hónap kihagyás után Michael Schumacher az élen tért vissza a mai barcelonai teszt első napján. A második legjobb időt Luca Badoer érte el, a harmadik helyet pedig a McLarenes Pedro de la Rosa kaparintotta meg.

Több mint egy év kihagyás után Michael Schumacher futotta a legjobb időt ma Barcelonában. Mint ismeretes, a jövő évtől a versenyzők nem használhatnak kipörgésgátlót, a pilóták többsége azonban még nem versenyzett a Forma-1-ben ilyen körülmények között, így a Ferrari felkérte Schumachert, hogy tapasztalatával segítse a csapatot. A német exbajnok 62 kört teljesített reggel 9 óra óta, legjobb ideje 1:21:922 lett.

A tabella második helyén sokáig a McLarenes de la Rosa állt, a nap végére viszont a délelőtti idején rengeteget javító Luca Badoer került a második helyre. Pedro de la Rosa csapattársa Gary Paffet a hatodik legjobb időt futotta, a két McLaren pilóta közé a Renaultos Heikki Kovalainen és Robert Kubica férkőzött be.

A tesztek holnap folytatódnak. Utolsó tesztnap: csütörtök.

A mai eredmények:

1. M. Schumacher (Ferrari) 1:21.922 (64 kör)
2. Luca Badoer (Ferrari) 1:22.129 (76 kör)
3. Pedro de la Rosa (McLaren Mercedes) 1:22.687 (63 kör)
4. Heikki Kovalainen (Renault) 1:22.802 (81 kör)
5. Robert Kubica (BMW) 1:22.883 (56 kör)
6. Gary Paffett (McLaren) 1:23.008 (46 kör)
7. Kazuki Nakajima (Williams) 1:23.187 (66 kör)
8. David Coulthard (Red Bull) 1:23.332 (55 kör)
9. Jarno Trulli (Toyota) 1:23.624 (46 kör)
1.0 Nick Heidfeld (BMW) 1:23.671 (75 kör)
11. Nico Rosberg (Williams) 1:23.847 (58 kör)
12. Franck Montagny (Toyota) 1:23.861 (61 kör)
13. Sebastian Vettel (Toro Rosso) 1:24.048 (77 kör)
14. Andreas Zuber (Super Aguri) 1:24.065 (77 kör)
15. Sebastien Bourdais (Toro Rosso) 1:24.193 (51 kör)
16. Anthony Davidson (Super Aguri) 1:24.246 (70 kör)
17. James Rossiter (Honda) 1:24.480 (69 kör)
18. Karun Chandhok (Red Bull) 1:24.896 (39 kör)
19. Giedo van der Garde (Force India) 1:25.317 (84 kör)
20. Roldan Rodriguez (Force India) 1:26.973 (87 kör)

Kategória: Forma-1 | Szólj hozzá! »



Megkezdődnek a tesztek 2008-ra

2007. november 12. | 20:44 | jellem

Holnap megkezdődnek a tesztek a következő évre a Forma-1-ben. Az évad egyik legnagyobb újdonsága a pilóták számára pedig nem lesz más, mint hogy kipörgésgátló nélkül kell majd versenyezniük. Többségüknek ez még újdonság lesz, mivel már jó pár éve élvezhették a kipörgésgátló áldásos tevékenységét. Ennek alkalmából holnap el is kezdenek tesztelni a csapatok Barcelonában, a következő felállásokban:

A legnagyobb szenzációt a teszt folyamán Michael Schumacher jelenléte fogja okozni, ugyanis ezúttal ő is tesztelni fogja a Ferrarit Felipe Massa és Luca Badoer társaságában. Schumacher visszatérése annak köszönhető, hogy ő még versenyzett kipörgésgátló nélkül, így nagy előrelépést jelenthet a csapat számára a német tapasztalata. Niki Lauda és Jean Alesi nem tartja jó ötletnek Schumacher tesztelését, mivel attól tartanak, hogy Schumacher gyorsabb lehet majd a többieknél. Erre azonban nem olyan nagy az esély, mivel Schumacher az F2007-est még egyszer sem vezette élesben. A hétszeres világbajnok leszögezte, hogy tesztelése nincsen összefüggésben egy esetleges jövőbeni visszatéréssel, erről hozott döntése megmásíthatatlan.

A McLaren Mercedesnél a csapat két tesztpilótája, Pedro de la Rosa és Gary Paffet ül a volán mögé. Lewis Hamilton jól megérdemelt szabadságát tölti (mint a Ferrarinál a világbajnok Kimi Raikkönen), Fernando Alonso megüresedett helyére pedig még nincs emberük.

A Renaultnál Heikki Kovalainen és Nelson Piquet Jr. fogja tesztelni majd a betontorpedót bár egyes információk szerint ha addig valamilyen módon sikerülne szerződést kötniük Fernando Alonsoval, akkor már ő vezetné a csapat egyik autóját.

Mivel a Force India (volt Spyker) csapatánál még nem tisztázott a pilótapáros, így többen is lehetőséget kapnak a 3 napos teszt folyamán. Volán mögé ülhet majd Roldan Roudrigez és Giedo van der Garde, valamint Adrian Sutil és Vitantonio Liuzzi.

A Hondánál a versenyzők még pihennek, így a tesztpilóták kapják a főszerepet. Névszerint: Andreas Zuber, Mike Conway és Luca Filippi. A csapathoz fűződő komoly információ azonban inkább az, hogy sikerült a Ferraritól átcsábítaniuk Ross Brawnt! A brit mérnök a csapatvezetői címet kapta meg, továbbá részt vesz majd a Honda versenyautójának tervezésében és fejlesztésében is.

A Red Bullnál a Schumacherhez hasonlóan, a kipörgésgátló nélküli versenyzésben jártas David Coulthard kapja majd a főszerepet. A skót pilóta mellett pedig Robert Doornbos és Karun Chandhok váltja majd egymást.

A Toro Rossonál a jövő évi páros teszteli majd az autókat, vagyis Sebastian Vettel és Sébastien Bourdais.

A müncheni székelyű BMW is a versenyzőire építi első tesztjét, így Robert Kubica és Nick Heidfeld köröz majd Barcelonában.

Végül pedig egy érdekesség! Ritkán lehet ilyen tisztán látni, illetve hallani egy Forma-1-es autó rajtolását. Az alábbi videóban Michael Schumacher utolsó rajtját láthatjuk, illetve még hallhatjuk hogyan dolgozik a kipörgésgátló az indulás utáni pillanatokban.

Kategória: Forma-1 | Szólj hozzá! »



Autó a jövőből – Toyota Prius Hybrid

2007. november 12. | 0:00 | 4Si

A jövő. Az elektromotor és a benzinmotor intelligens kombinációja. Egy kísérlet egy tisztább világ megteremtésére. Először azt hittem, hogy egy ilyen autó nem képes kellő vezetési élményt biztosítani, de igenis tud. Ha kell gyorsul, ha kell csendes, ha kell suhan, ha kell egyáltalán nincs étvágya. Nagyon jó úton haladnak a Toyota mérnőkei.

A külső: Valljuk be, külsőre a Prius nem valami nagy durranás. Az eleje semmilyen, a hátuljában viszont van valami olyasmi, ami azt sugallja, hogy nem egy átlagos autóval van dolgunk. Valami újszerű, valami egyedi, amivel azt akarja kifejezni, hogy halihó én más vagyok, mint a többi. A Honda Civicnél éreztem hasonlót. Jó, hogy ilyen sok az üveg benne, előre és oldalra jól látni, ám van egy dolog, amiben nagyon hasonlít a Honda Civicre: hála a hátsó szélvédő furcsa kialakításának tökéletesen semmit nem lehet látni hátra.


A belső: Pazar. Irdatlan mennyiségű hely van, mind elől, mind hátul. Még a csomagtartóban is, annak ellenére, hogy a nagyfeszültségű akkumulátor közvetlenül a hátsó üléssor mögött helyezkedik el. A kormány fogása szenzációs és eszméletlen sok mindent tudunk róla vezérelni. Az ülések kényelmesek és jól tartanak. Hosszú és elegáns a könyöktámasz. A műszerfal tetején van egy 7 colos érintőképernyő, ahol nyomon követhetjük az energiafolyamatokat, a fogyasztást, itt jelenik meg tolatáskor a tolatókamera képe, valamint a navigáció. Nagy örömömre közvetlenül a szélvédő alatt, a kormánykerékkel szemben található a digitális sebességmérő kijelzője, ugyanis némelyik márkánál idióta módon középre teszik azt, hogy mindenképpen le kelljen venni a szemünket az útról és pár fokot kelljen fordítani a fejünkön jobbra a műszerfal irányába, hogy leolvashassuk aktuális sebességünket. Egyébként gombnyomásra indul és elég ha a zsebünkben van a kulcs, nem kell kulcslyuk keresgéléssel, dugdosással szarakodni.

A motor: Ez a legérdekesebb része a Priusnak. A motorháztető alatt ugyanis két motor csücsül. Az 1500 köbcentis VVT-i benzinmotor, ami folyamatosan a maximális hatékonyságú üzemi tartományban működik (folyamatosan hajtja a generátort is, ami a nagyfeszültségű akkumulátor töltését végzi), valamint az elektromos motor és a generátor.

Felmerül a kérdés, hogy most mi is ez a hybrid-hajtásrendszer:

Az erősebbé vált 1,5 literes benzinmotor a kisebb elektromos motorral együttműködve olyan teljesítmény elérését teszi lehetővé, melynek köszönhetően a Prius a D-szegmensben komoly vetélytárssá vált. Az új elektromos motor erősebb, mint a legtöbb 1,0-1,2 literes belső égésű motor, legnagyobb teljesítménye 68 LE, a 0-1200-as fordulatszámig rendelkezésre álló 400 Nm-es nyomaték pedig a V6-os dízel motorokét is meghaladja. Ennek köszönhetően a Prius kevesebb mint 11 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-ás sebességet, ami majdnem 3 másodperccel kevesebb, mint egy azonos kategóriájú 2,0 literes dízel gépkocsi gyorsulása.

Mivel a fejlett hibridhajtás-rendszer az elektromos motort használja elsődleges erőforrásként, a gépkocsi üzemelése rendkívül kifinomult. A gyorsulás erőteljes, ugyanakkor egyenletes is, ami különösen igaz az 50-80 km/h-ás tartományban. Mindemellett a zaj és a vibráció minimális szinten marad. Elektromos motorja méretéhez és tömegéhez viszonyítva a legerősebb a világon. Az Intelligens Visszatöltő Fékrendszer (Smart Regenerative Braking System) a mozgási energia felhasználásával csökkenti a fogyasztást. Amikor a Prius a forgalomban megáll, a benzinmotor automatikusan kikapcsol.

Ebből azért nem minden igaz. A benzinmotor iszonyatosan bőg gyorsításkor. Padlózásnál felpörög legalább 3-4-5 ezres fordulatig és nem annyira átütő a gyorsulás. Szóval a motor hangszigetelése lehetett volna jobb is. A bal térdünknél található egy EV feliratú gomb. Megnyomásával a lehető legtakarékosabb üzemmódba vált az autó, a benzinmotor kikapcsol, minden zaj megszűnik egészen 45 km/h-s sebesség eléréséig, ahol újra beröffen a benzines vas. Kipróbáltam, hogy mi történik, ha EV üzemmódban nyomok neki egy kövéret, természetesen azonnal beindult az 1.5-ös VVT-i.

Maximális sebesség: 170 km/h
Légellenállási együttható: 0,26
Kombinált fogyasztás: 4,3 liter/100 km

A váltó: Csak elektronikus vezérlésű folyamatosan változó áttételű váltóművel lehet rendelni a Toyota Priust, de ezzel nem volt különösebb problémánk. Fokozatmentes, bőgeti a motort, ennyi. A váltókar elhelyezése okos megoldásnak bizonyul, ugyanis minimális helyet foglal el és könnyen kezelhető. Van rajta egy “B” fokozat is, ami lejtmenetkor még erőteljesebben tölti vissza a kerekekről érkező energiát az akksiba.

Rendelhető hozzá továbbá az intelligens parkolást segítő rendszer (IPA) is, ami több-kevesebb, többnyire inkább kevesebb sikerrel próbálja benavigálni autónkat az érintőképernyőn beállított parkolóhelyre. Ilyenkor az autó magától kormányoz, nekünk csak a fékpedállal kell ügyeskednünk.

Tesztmodellünk alapára: 7 millió Ft

Ami tetszett:

  • Lényegében majdnem minden, lentebb ami nem :)

Ami nem tetszett:

  • Bőg a benzinmotor, rossz a motor hangszigetelése
  • Bénán gyorsul
  • Nem lehet kilátni hátra

Kategória: Teszt | Szólj hozzá! »



Ki hová megy?

2007. november 8. | 23:06 | jellem

Nem is volt olyan régen, hogy vége lett a 2007-es szezon évzáró futamának Brazíliában, és máris sok információ látott napvilágot, hogy a következő évben hogyan alakul a pilóták helyezkedése. A pilóták helycseréire legnagyobb befolyással a McLaren-től kirúgott Fernando Alonso lesz. A jövőben még többször jelentkezünk hírekkel a témával kapcsolatban.

Amit eddig tudunk illetve még nem tudunk:

Ferrari:

A világbajnok Kimi Raikkönen helye 2009-ig biztos a csapatnál, míg Felipe Massa az év végén hosszabbította meg szerződését, így ő 2010-ig marad a Ferrari versenyzője. Mivel Fernando Alonso már nem lehet Lewis Hamilton csapattársa, így nagy valószínűséggel a Ferrari mondhatja majd magáénak a legerősebb pilóta párost a 2008-as évben.

McLaren:

Lewis Hamilton helye természetesen biztos a csapatnál. Fernando Alonso megüresedett helyére azonban nagy versengés folyik. Ha Alonso a Renault-hoz megy, elképzelhető hogy az esetlegesen távozó Heikki Kovalainen kerülne Hamilton mellé. Ron Dennis titkos vágya, hogy megszerezze Nico Rosberget, azonban Niconak szerződése van a Williams-szel, így elég valószínűtlen a szerződtetése. Említették még a már Forma-1-ből ismert Adrian Sutil nevét, akit nagy tehetségnek tartanak, csak eddig nem volt alatta megfelelő autó. A Mercedes fontos érve mellette, hogy német. Így a félig angol (McLaren), félig pedig német (Mercedes) csapatnak lenne egy ezzel megegyező nemzetiségű párosa. A legújabb felvetés szerint akár Bruno Spengler is érkezhet a csapathoz a DTM-ből. Előnye, hogy a Mercedes-hez már így is van köze, hiszen a DTM-ben a gyári Mercedes csapat pilótája. Hátránya ugyanakkor, hogy még sohasem vezetett F1-es autót, és nagyon valószínűtlen, hogy a McLarennél leszerződtetnék anélkül, hogy kipróbálnák, mire képes.

BMW: A müncheni gárdánál nincs kérdőjel, hiszen az év közben hosszabbították meg szerződésüket Nick Heidfelddel, illetve Robert Kubicával.

Renault: Flavio Briatore tárt karokkal várja vissza Alonsot. Ha sikerülne leszerződtetnie őt, csak hosszútávú szerződésről lehetne szó, hiszen ez a Renault egyik feltétele. A kérdés, hogy ha a spanyol visszatérne, ki lenne a másodhegedűs? Giancarlo Fisichella, aki már egyszer bevált Alonso hátvédjeként? Esetleg Kovalainen maradna, és így Fisico menne minden bizonnyal nyugdíjba? Vagy harmadik opciónak ott van még a csapat jelenleg még pihentetett sztárja Nelson Piquet Jr… Érdekes döntés előtt áll Flavio, hiszen Fisichella melletti egyetlen érv, hogy már bevált másodpilótának, viszont már öreg. A fiatal tehetségek, Piquet Jr. és Heikki viszont nem biztos hogy vállalná a második pilóta szerepét, illetve beleeshetnek ugyanabba a hibába, mint a McLaren-nél, vagyis Alonsonak a többi pilótán kívül még a csapattársával is harcolnia kellene.

Williams: Mint ahogy arról már esett szó, Nico Rosbergnek szerződése van a csapattal, így az ő helye (ha valamit nem tud Dennis kijátszani) biztos. A héten bejelentették, hogy az utolsó futamon a csapat addigi pilótáját, az osztrák Alexander Wurzot helyettesítő Kazuki Nakajima lesz. A fiatal japán versenyző nem titkolt vágya, hogy Takuma Sato szintjét elérje. Ha nem fog annyit törni-zúzni, de azért gyors lesz, még akár be is válhat. Az azonban biztos, hogy Rosbergnek nem kell majd a csapattársától tartania. Gyorsaságban biztos nem.

Red Bull: Valószínűsíthető, hogy marad Mark Webber illetve David Coulthard, bár még nem lehetnek olyan biztosak a helyükkel, mivel állítólag Alonso is nézegeti a csapatot, ha nem jönne össze a Renault-os szerződése.

Toro Rosso: A fiatal német tehetség, Sebastian Vettel mellé jövőre a ChampCar sorozatból már ismert Sebastién Bourdais érkezik. Két zsenge pilóta, akik közel Vettel már bizonyította a rátermettségét a Forma-1-ben és talán Bourdais-nak sem lesznek nehézségei.

Honda: A csúfos 2007-es év után talán újra szép reményekkel vághat neki az új évnek a már megszokott Jenson Button, Rubens Barrichello páros.

Toyota: A japán istálló hivatalosan is megerősített, hogy szándékukban áll leszerződtetni Jarno Trulli mellé a GP2 idei bajnokát, Timo Glock-ot. Szerződését azonban még vizsgálják. Bár a Toyota igyekszik-igyekezett leszerződtetni Fernado Alonsot, hiszen rekordösszegű ajánlatot tettek a spanyolnak, mégsem valószínű, hogy egy világbajnoki címre továbbra is esélytelen csapathoz igazoljon Alonso.

Super Aguri: Suzuki Aguri csapatának biztos tagja jövőre is Takuma Sato, azonban az még nem eldöntött, hogy továbbra is igényt tartanak-e Anthony Davidsonra.

Force India (volt Spyker): Esélyes lehet a pilótai posztokra Vitantonio Liuzzi, Sakon Yamamoto, Ralf Schumacher illetve Roldan Roudrigez.

ProDrive: A csapat indulása még bizonytalan, azonban esetleges indulásuk esetén is biztos, hogy McLaren-közeli pilóták kerülnének a csapathoz, hiszen a ProDrive a McLaren fiókcsapata lehet majd. A lehetséges versenyzők között felmerülhet tehát Bruno Spengler, Garry Paffet illetve Pedro de la Rosa.

Kategória: Forma-1 | Szólj hozzá! »



A Clubman már rég meg lett álmodva…

2007. november 7. | 20:57 | 4Si

3 autó. 2 régi, 1 vadonatúj. Trabant P70 1957-ből, Mini Morris 1966-ból, Mini Clubman 2007-ből.

Mik a közös vonásaik? Ránézésre megállapítható, hogy a formát tekintve van valami közös bennük. Mindhárom kombi és ez illik is hozzájuk.

A Trabant és a Mini Morris láthatóan egymást koppintotta. A szabályos köralakú és krómkerettel bevont fényszórók, az autó elején a fényszórók alatt elhelyezkedő irányjelzők, a domború motorházfedél és az azt középen kettészelő tunningelem:), a sárvédőn rögzített tükrök, a krómozott felfordított fazék felni. Ezek mind arról tanúskodnak, hogy időben ugyan egy kicsit eltolódva , de szépen sikerült egymás modelljét lemásolni.

Az új Mini már csak formájában hordozza a régi Mini hagyományait. Mondjuk a fényszóró körüli krómkeret megmaradt, de leginkább a formában hasonlít a régi idők kombijára. Meg kell hogy mondjam, nekem tetszik. Ha hozzámvágnák elfogadnám, de 6 millió forintot egy kicsit túlzásnak tartok érte. Ennyi pénzért már igazi, mármint úgy igazi, hogy valóban méretes kombikat lehet kapni. Attól, hogy 8 centivel megnövelték a tengelytávot és 24 centivel az autó hosszát – amit főleg a csomagtér megnövelésére fordítottak – még nem lett igazi kombi. Ez amolyan feszítős autó. Clubman. Partyman. Este bepattanunk a haverokkal és legurulunk a partyhelyig. Ordít a zene, ablakot lehúz, könyököt kirak, és mosolyog a csajokra.

Mindenesetre annyit megér, hogy kipróbáljuk, főleg hogy S felszereltséggel 175 LE-t kapunk. Kis súly, sok telivér, nagy nyomaték. Kiváncsiak vagyunk mire képes, mehet mint a golyó.

A videóban egész komoly hangja van:

Kategória: Nincs | Szólj hozzá! »



« Korábbi bejegyzések Újabb bejegyzések »