Ecclestone nyugdíjba vonul, ha Hamiltonnak adják a vb-címet

2007. november 15. | 12:36 | jellem

Bár a világbajnokság elvileg lezárult a brazil futam leintésével, és Kimi Raikkönen lett a világbajnok, egy tévedés miatt mégsem tekinthetjük lezártnak a bajnokságot. Az ügy végére ma kerülhet pont, az eredeti tervekkel ellentétben nem Párizsban, (a párizsi tömegközlekedési dolgozók sztrájkja miatt) hanem Londonban.

A ülésen döntenek arról, hogy kizárással büntessék-e a brazil futamon állítólag a megengedettnél hűvösebb benzint tankoló Nico Rosberget, Robert Kubicát és Nick Heidfeldet. Az ügy érdekessége az, hogy az említett pilóták Lewis Hamilton előtt végeztek. Ha a mai döntés az lenne, hogy kizárják őket a versenyből és Hamilton előrelép a helyükre, Hamilton megnyerheti a világbajnoki címet az íróasztalok mellől. Max Mosley az FIA elnöke kijelentette, hogy még ha ki is zárják az említett pilótákat, nem feltétlenül nyeri meg Hamilton a címet. A döntéshozó úgynevezett “steward-ok” ugyanis arról is dönthetnek, hogy a kizárt pilóták mögött beérő versenyző nem lép előre a kizártak helyére. Vagyis az is előfordulhat, hogy bár kizárják az érintett pilótákat, mégsem léphet a helyükre és gyűjthet a világbajnoki címhez elegendő pontokat Hamilton.

Nemrég úgy nyilatkozott Bernie Ecclestone, hogy ha úgy döntenének a bírák, hogy az megváltoztatná a világbajnok személyét, nyugdíjba vonulna. Ha valóban ez történne, az a Forma1 mélypontja lenne. Nem tenne jót a sportnak, ha az íróasztalok mögül egy benzin hőmérséklet ügyén dőlne el a cím. Maga Lewis Hamilton is azt nyilatkozta, hogy nem szeretne ilyen módon bajnok lenni, mégis a csapata fellebbezte meg a verseny végeredményét. A McLaren azzal indokolta a fellebbezést, hogy nem pontosak a szabályok az üzemanyagok hőmérsékletét illetően, és ezt szeretnék tisztázni, nincs szándékukban a világbajnokság végeredményét megváltoztatni. Ezt talán maga a McLaren vezetősége sem hiszi el…

A döntés összességében nem lesz egyszerű, ugyanis állítólag a versenybírák hibát vétettek a verseny utáni méréseknél, ugyanis a tankberendezésekben végezték a méréseket a töltőcsonkok helyett. A Sportszabályzat előírja, hogy az üzemanyag hőmérséklete legfeljebb tíz fokkal lehet alacsonyabb, mint a környezet hőmérséklete. A hidegebb benzinből ugyanis azonos idő alatt többet lehet tankolni. A Nemzetközi Automobil Szövetség 37 fokos levegő hőmérsékletet mért, a BMW-Sauber és a Williams 34 fokos hőmérséklettel számoltak.

A tárgyalás ma megkezdődött, döntés holnapra várható.

Kategória: Forma-1


Hirdetés 300x250



Szólj hozzá Te is!

A hozzászólás szövege: