Minden tudást egye fene, 2-t vissza és padlógáz!

Kiemelt – Monster Energy Budapest Fridge 2011

2011. október 30. | 10:02 | 4Si

Idén november 10 és 13 között várja a téli sport szerelmeseit a Monster Energy Budapest Fridge fesztivál.

2011 novemberében második alkalommal kerül megrendezésre az ország legnagyobb téli fesztiválja, a Monster Energy Budapest Fridge. A rendezvény idén beköltözik a frissen felújított Városligeti Műjégpálya területére, ahol másodszor épül fel a főváros legmagasabb mesterséges pontja.

4 nap, egy 35 méter magas rámpa és 40.000 ember: ez a tavalyi Fridge fesztivál meggyőző mérlege. A nagysikerű első felvonás után hamarosan itt a következő fejezet, idén novemberben ugyanis nagyobb területen, több programmal és még nevesebb fellépőkkel nyitja meg kapuit az ország egyetlen téli fesztiválja a MEEX szervezésében. Az idei év egyik különlegessége az új helyszín: a Fridge ugyanis beköltözik a frissen felújított, gyönyörű Városligeti Műjégpálya területére.

A négy napos havas rendezvényen idén is a világ legjobb snowboard és free ski bajnokai versenyeznek majd, a jégpályán pedig még a kevésbé profi sportolók is kipróbálhatják magukat. A verseny alatt és után koncertek és hajnalig tartó party pörgeti fel a téli estéket, többek között csak a Fridge kedvéért látogat hazánkba az Infected Mushroom, Steve Aoki, a Freestylers és Dub FX is. A sporton és zenén kívül persze hamisítatlan téli hangulat, forralt bor, pálinka, kiállítók és gyerekprogramok is várnak minden kicsit és nagyot.

Gyere hát ki a hegyhez, Magyarország leghavasabb fesztiváljára, ahol négy napon keresztül tartó folyamatos pörgés és buli vár!

További infó: www.fridge.hu

Kategória: Fesztivál | Szólj hozzá! »



Kiemelt – Heineken Balaton Sound 2011

2011. június 4. | 22:08 | 4Si

Kategória: Fesztivál | Szólj hozzá! »



Kiemelt – Gymkhana-premier a hétvégén a tököli reptéren

2011. május 13. | 11:58 | 4Si

Eredetileg lovakkal űzték, hogy csak a legjobb lovasok és lovak kerülhessenek a hadseregbe. Japánban nemzeti sport immár hatvan éve, az autósport-szövetségük legnépesebb szakága. Magyarországon is gyakorolják: így képzik a Köztársasági Őrezred tagjait. Sportágként azonban csak hétvégén, egy látványos rendezvény keretében debütál a gymkhana – a motorsportág, ahol az érzék és a tehetség fontosabb, mint a motorteljesítmény, és ahol a közönség többet kap, mint a gymkhanát alkotó műfajok bármelyikében.

Gymkhana – a világhódító sportág Magyarországra ért

Az a több tízmillió ember, aki látta Ken Block videóit, és a több tízezer, aki kilátogatott a márciusi tuning show-ra, és megnézte a bemutatót, már tudja: a gymkhana a driftet, a gyorsulást, és a szlalom akrobatikát egyesítő ügyességi motorsportág. A hétvégén, Tökölön az amerikai sportágalapító pálya másán, 200 x 200 méteres területen kijelölt szinkronpályán egyszerre két versenyző méri össze tudását, így a lelátókról rögtön látni, ha valaki hibázik, és lemarad a másikhoz képest. A szabályok szerint azonban nem elég minél előbb teljesíteni az összetett feladatokat: a pontosság legalább annyira lényeges, hiszen időbüntetés jár, ha valaki nem a leírás szerint közelíti vagy érinti meg az akadályt, ami már csak azért is nehéz, mert a versenyzőt nem segíti navigátor, autója kezelésén kívül tehát még erre is figyelnie kell. Vannak kötelezően kézifék használatával teljesítendő szakaszok, a célba pedig nem elég beszáguldani, betolatni kell.

Loeb nyomában

Sebastian Loeb hétszeres ralivilágbajnokot is egy franciaországi gymkhana-futamon fedezték fel – de tehetségből nálunk sincs hiány. A tököli versenyen rajthoz áll egy tizennégy és egy tizenhat éves gymkhanauta is, és akár ők is esélyesek a fődíjra, ami ezer euró, a győztes ráadásul a magyar delegációval együtt kilátogathat a lengyel sportágalapító futamra. A legjobb amatőr különdíja, hogy bemutatkozhat a Sportklub Grand Prix magazinjában.

Vasárnap közel húsz versenyző áll rajthoz, ők egész szombaton tanulják majd a pályát, sőt, licencet is lehet még szerezni a vasárnapi kvalifikációs és döntő futamokra. Erre akár egy szériaautóval is van esély: a gymkhanánál tényleg a vezetési tudás a legfontosabb, nem a sok száz lóerős, sokmillió forintos autó.

Még a gymkhanánál is több

Méltó módon vezetjük be Magyarországon a Japánban évtizedek, Amerikában évek óta népszerű, Európában pedig napról napra több rajongót szerző sportágat. A szombati edzés és az igazán érdekes és látványos vasárnapi versenyek mellett számos más program is várja azokat, akik szeretnének ott lenni a motorsport-történelmi eseményen.

A gumifüstölésre bárki ingyen nevezhet, a közönségből véletlenszerűen kiválasztott zsűri pontozza majd a résztvevőket és ítéli oda az 50 ezer forint fődíjat. Lesz Carstyling Show’n Shine, a gyorsulási futamokról ismerős forgószínpados tuningautó-szépségverseny, Kicker dB Cup 2011 hangnyomásverseny frizuraállító hair chairrel. Nincs autós rendezvény csinos lányok nélkül: most sem lesz, a Partyzoo Miss Bikinin a nevéhez méltó ruhadarabokban próbálják majd elvonni az autókról a figyelmet. Az RC driftversenyen pedig több tucat távirányítós kisautó koptatja majd a gumit bajnokságuk harmadik fordulóján – igen, ez is a gymkhana jellegzetes műfaja.

Fontos információk

Május 14.: licencszerző és edzőnap

Május 15.:

Kapunyitás: 10:00, kapuzárás: 19:00

- gymkhana-edzés: 10:30-11:30

- gymkhana-kvalifikációk: 12:00-tól

- gymkhana-döntők: 15:00-tól

Megközelítés (tököli reptér, II. kapu):

Gépjárművel: az M0-s körgyűrűről a halásztelki leágazásnál kell letérni, majd onnan Szigethalmon át Tökölig – GPS: N 47*20’24,76″ – E 18*58’15,30″

Tömegközlekedéssel: Budapestről a Vágóhídtól félóránként induló ráckevei HÉV-vel Tököl állomásig, majd onnan menetrend szerint közlekedő autóbusszal. Vagy Csepelről (Koltói A. u.) átszállás nélkül az óránként induló Volánbusz járattal Tököl-Bíróház megállóig.

Belépőjegyárak

Szombat: 900 forint/fő – 10 éves kor alatt ingyenes

Vasárnap: 2000 forint/fő – 10 éves kor alatt ingyenes

További információk:

www.gymkhana.hu; www.facebook.com/gymkhanahu

Kategória: Hírek | Szólj hozzá! »



Facebook

2011. február 7. | 22:44 | 4Si

Elkészült a Facebook oldalunk. Like! -ra fel! :)

Kategória: Velünk történt | Szólj hozzá! »



Monte Carlóban találkozott a régi és az új MINI versenygép

2011. február 7. | 20:25 | 4Si

Visszatért Monte Carlóba a MINI: a hatvanas években győzelmet aratott ikonikus modell és a legújabb MINI WRC, illetve pilótáik egymás mellett pózoltak a legendás ralihelyszínen. A gyári Minivel 1967-ben győzelmet arató finn Rauno Aaltonen pár napja a történelmi raliautók versenyén (Rallye Monte Carlo Historique) vezette a ’60-as években gyártott modellt, és a Marrakech-ben január végén indult verseny végén, 4101 km megtétele után őt és társát, Helmut Artacker-t a vadonatúj MINI WRC és annak két pilótája, az angol Kris Meeke és a spanyol Dani Sordo várta. Ők azok a szerencsés versenyzők, akik idén ismét életre keltik a márka ralis hagyományait. A csapat 2011-ben számos FIA WRC eseményen elindul, mielőtt harcbaszállna a 2012-es bajnokság megnyeréséért. Az első versenyek előtt azonban a MINI WRC versenygépet Spanyolországban tesztelik, majd a csapat hivatalosan április 13-án mutatkozik be a MINI modelleket gyártó oxfordi gyárban.

Meeke és Sordo mindketten nagy lelkesedéssel várják az első versenyt. “Nagyszerű élmény, hogy a MINI színeiben versenyezhetünk, és továbbvihetjük a márka legendás szellemiségét. Kiválóan alakulnak a dolgok, és úgy gondolom, hogy az autó adottságai kiválóak. A fejlesztések mostani szakaszában mindenki nagyon izgatott, hiszen úgy tűnik, sikerül elérni az eddig kitűzött célokat” – nyilatkozta Kris Meeke.

Aaltonen nagyon élvezte a hosszú, múltidéző versenyt, és elégedett volt az autóval: “Régen a Mini raliváltozata meglehetősen kényelmetlen volt, de ezt az autót már modern lengéscsillapítókkal szerelték fel, és olyan kényelmes volt, hogy több mint 4000 km után sem vagyok egyáltalán fáradt. Sajnos nem tudtuk, hogy több helyen is hó nehezíti majd az utunkat, és nem készültünk megfelelő gumival, ezért több mint száz helyet csúsztunk hátra. De az utolsó szakasz nagyon sűrű és izgalmas volt, keményen küzdöttünk és remek volt a hangulat” – nyilatkozta a finn legenda.

Aaltonen fogadásán nemcsak az új pilóták, de egy másik nagy öreg, az 1964-es Monte Carlo Rallyt megnyerő ír Paddy Hopkirk is jelen volt aki így nyilatkozott: “Nagy élmény itt lenni és örültem, hogy Rauno-t ilyen boldognak láttam és az autó ilyen jól néz ki. Olyan nagyszerű látni, hogy újra életre kelt ez az egész. Annak idején, amikor nyertünk, nemcsak az autósportos hírekben szerepeltünk, hanem a címlapokon voltunk, és a Beatles-től és a brit miniszterelnöktől is kaptam táviratot, sőt Belfast díszpolgárává is avattak. Az új fiúk tehetségére pedig csodálattal tekintek. Kris elvitt magával egy körre a Prodrive tesztpályán, és fantasztikus élmény volt.”

A MINI WRC versenyautót, a MINI Countryman alapjaira, az angliai Prodrive, az egyik legnevesebb raliautós cég építette. A cég nem kevesebb, mint hat WRC címmel büszkélkedhet. Az autó meghajtásáról egy a BMW Motorsport által kifejlesztett 1,6 literes turbómotor gondoskodik.

Kategória: Hírek | Szólj hozzá! »



A legdrágább 500-as

2011. január 18. | 19:14 | 4Si

Egyedi darab, egy kínai üzletember kizárólagos megrendelésére gyártotta a Fenice Milano. Az egész a Fiat 500 Abarth modellre épül, felhasználva az onnan vett 200 lóerős motort. Az alkatrészek egy részét 24 karátos aranyat tartalmazó festékkel fényezték, az autó belsejét pedig színarany betétek díszítik. A középkonzolon elhelyeztek egy Apple iPadet (ez szolgáltatja a hifi-mobiltelefon-navigáció-internet kombót), amiről ugyancsak nem maradhatott le az arany berakás, de a gyémánt se. Az 1,4 literes blokk nagyobb szállítású turbófeltöltőt, áthangolt elektronikát és új kipufogórendszert kapott, így nőtt a teljesítménye 140-ről 200 lóerőre. A futóművet lejjebb ültették és beraktak a kasztni alá egy Brembo fékrendszert. Ez a kis ékszer röpke 138 millió forintot kóstál.

Kategória: Fotók, Hírek | Szólj hozzá! »



Kiemelt – Budapest Fridge Fesztivál

2010. november 6. | 16:00 | 4Si

A MONSTER ENERGY BUDAPEST FRIDGE az első hazai téli fesztivál, ahol találkozik a zene, a sport, a város hihetetlen látványa és a tél hideg de színes hangulata.

4 napon át tartó őrület ahol világsztárok és hazai előadók adják a ritmust, a 33 m magas sí és snowboard ugrató és a nemzetközi sí és snowboard verseny adja a kuriózumot, a forralt bor, a pálinka, a kürtős kalács adja meg az igazi ízt és TI adjátok az igazi hangulatot!

A MONSTER ENERGY BUDAPEST FRIDGE elhozza a télbe a nyári fesztiválok hangulatát. November 11-14 felvonulási tér. Ott találkozunk!

Az érzés

A csúcson vagy. A jeges szél az arcodba csap. Alattad a szédítő mélység és egy szinte függőleges hófal. Az adrenalin dübörögni kezd a véredben. Még egyszer ellenőrzöd a boardod és elindulsz. A világ megszűnik körülötted. Csak a siklás van… Az ugrás… Az érkezés… A lüktetés… Az őrjöngő tömeg tapsvihara hoz vissza a valóságba. Megint megcsináltad…

A helyszín

Nem az Alpok valamelyik csúcsa, hanem a magyar főváros, Budapest szíve. 2010. november 11-től 14-ig a Hősök Tere és a Felvonulási Tér a sízők és boardosok birodalma lesz. Ekkor rendezik ugyanis a MONSTER Budapest Fridge Fesztivált. A sí- és snowboardpályák, a havas lejtők és hütték hangulata a 2 milliós nagyvárosban.
Egy óriásrámpa, a világ legjobb riderei, sztár DJ-k, koncertek, kiállítás és vásár.
Négy napos folyamatos pörgés, buli, lüktetés.

A verseny

Európa legjobb freestyle sízői és boardosai mutatják meg egy gigantikus mobil építményen, egy 10 emelet magas rámpán, hogy mit tudnak. Technikailag mindig nehezebb egy városi ugratón ugrani, ugyanis a körülmények sokkal mostohábbak, mint a természetes környezetben. Nehezebb megfelelő minőségű havat készíteni és kezelni a pályát. A versenyzőknek nem igazán van bemelegítési lehetőségük, illetve van, de már az első ugrásnak is legalább 20 méteresnek kell lenni a biztonságos érkezéshez. Ezek a versenyek a trükkökről szólnak, amelyek több szempont szerint pontozhatóak, de a legfontosabb a minél stílusosabb és szebb kivitelezés. Olyan srácok lesznek Budapesten, akik igazi profik, akik mögött több tízezer dolláros szponzorációk állnak.

A party

Az ugrató melletti Nagyszínpadon, három kis színpadon és a PartyArénában a versenyek előtt, alatt és után folyamatos a pörgés, a bulizás, a lüktetés, miközben orrunkba mélyen beleivódik a forralt bor illata. Kint a szabadban koncertet ad többek között GRANDMASTER FLASH, DUB FX and CADE, PAROV STELAR, a TANKCSAPDA, a KOWALSKY MEG A VEGA, az ANIMA SOUND SYSTEM. A PartyArénában 22.30-05.00 -ig olyan sztárok keverik a zenét, mint JAMES ZABIELA, OLIVER HUNTEMAN, CHRISS és még sokan mások.

Kategória: Fesztivál | Szólj hozzá! »



ADAC téligumi teszt 2010

2010. október 27. | 9:39 | 4Si

Kategória: Videó | Szólj hozzá! »



« Korábbi bejegyzések

eXTReMe Tracker