Kötött pályás terepezés

2007. november 27. | 14:25 | 4Si

Az előző postomban említettem, hogy nem sikerült olyan terepet találnom az L200-nak, amin egy kicsit meg lehetett volna szorongatni őt. Ezúttal nem volt okom panaszra, ugyanis igencsak eseménydús volt a program. Nem tudom mennyire látszik a képeken, de kis híján tengelyig ástam magam az ázott, saras- agyagos talajba.

Ezúttal talán egy lehelletnyit túllőttem a célon, de ez kizárólag a kalandvágyamnak és a túlzott optimizmusomnak tudható be. Kiválaszottam egy olyan ösvényt, ami kellően sarasnak tűnt, bár tisztában voltam azzal, hogy országútra való abroncsok vannak az autón, amik nem kifejezetten tapadnak a dagonyában. Mentem, csak mentem előre, de a gumi felülete megtelt sárral és szinte teljesen irányíthatatlannál vált az autó. Nem viccelek, teljesen alátekertem a kormányt jobbra és az autó ment tovább egyenesen. Na mondom jó, nem szabad megállni, mert az egyenlő a halállal, inkább menjünk csak szépen 4×4-ben kettesben aztán majdcsak lesz valahogy. Igen ám, de belecsúsztam egy már előzőleg egy másik terepjáró által kitaposott nyomvályúba és innentől kezdve kötött pályán haladtam előre, hiába operáltam a kormánnyal, teljesen hasztalannak bizonyult. A megfordulás szóba se jöhetett, ahhoz nem volt elegendő hely.

Időközben kiértem egy viszonylag szélesebb tisztásra, ahol egy méretes kacsaúsztató keresztezte az utamat. Oda nem szabad bemenni, kitudja milyen mély, jobb ha megállok és felmérem a terepet és megkockáztatok egy megfordulást. Itt hely már volt bőven, de továbbra is a nyomvályú rabja voltam. Kis gáz, kuplung, mind a 4 kerék egy helyben pörgött.
Eljött az a pillanat, hogy úgy döntöttem beütöm a csítkódot. :) Egy határozott mozdulattal megmarkoltam a terepváltót és aktiváltam a központi differenciálzárat. Az első kerekek továbbra sem találtak tapadófelületet és kezdték elásni magukat. Tudtam, hogy egy valamit tilos csinálnom, mégpedig azt, hogy elásom a kerekeket, mert akkor külső segítség nélkül biztos nem jutok ki és még gumicsizma sem volt rajtam, hogy kimásszak és fadarabokat vagy leveleket tegyek a kerekek alá. Előrébb mentem, majd tolatva lendületet vettem és átbakkantam a saját magam által kiásott csapdákon.
Volt egy olyan leveles tisztás, ahol végre akadt némi tapadófelület és kiszabadulhattam a nyomvályúból. Gyorsan megfordultam, vissza a nyomba és kettesben alapjáraton döcögtem visszafelé. Ilyenkor nyugodtan le szaban venni a gázról a lábunkat, mert az elektronika magától tartja a fordulatot, nem fog lefulladni a terepjáró. Másrészt minek adnánk gázt? Hogy kipörgessük mind a 4 kereket? Örülünk, ha alapjáraton nem pörög ki egyik sem és egyenletes sebességgel tudunk haladni.

Szó ami szó, kifejezetten élveztem. Megvolt a napi adrenalinszint-emelkedésem és a továbbiakban óvakodtam a nagyon kemény terepektől. Eszméletlen, hogy mire képes egy ilyen terepjáró. Erdészek, vadászok ilyet vegyetek!


Kategória: Fotók, Teszt, Velünk történt

7 hozzászólás


  1. Pist@

    Nem rossz kocsi, nem akarsz majd egy Porsche Cayenne-t is tesztelni, hasonló módon? :)

  2. 4Si

    Pist@:

    Ha van egy Porsche Cayenne-ed és vállalod, hogy tetőtől talpig összedzsuvázom, akkor részemről semmi akadálya. :) Egy Cayenne az L200 nyomába se ér terepen és ez fordítva igaz csak éppen kényelemben és luxusban.

    Nincs értelme a kettőt összehasonlítani, mert egyrészt távolról sem egy kategória a két autó, valamint nyilvánvaló, hogy a bejegyzésben említett körülmények között a Cayenne alulmaradna. Ott már tényleg hívni kéne a Lada Niva Clubot, hogy húzzanak ki a trutyiból. :)

  3. Pist@

    Igazad van, csak én nagyon Porsche-mániás vagyok. Egy szép napon majd veszek is egyet. :) 944-eseket nagyon baráti áron lehet kapni.

  4. A95

    Én nem szeretem a Porschét, meg a Ferrarit se, egyrészt mindenki azt szereti, másrészt szinte mindenki megveszi akinek van pénze. Azért az vicces, hogy egy Gallardo-t lenyom egy BMW M5 (HAHAHAHAHAADASDADASDFASD::ASDASDFADSLOL)

    Elvihetnél egy dagonyára :D

  5. Floyd

    heh, ez olyan h nem hallgatok má quimby-t mer mindenkinek tetszik…nekem akkor is a ferrari jön be ha mindnki azzal szaladgálna. Bár akkor káosz és világromlás de belefér.

  6. Fityó

    Szia!
    Hol volt ez a Terep? Nekem is vam egy full L200-asom aut. váltóval és sajna még nem nagyon tudtam próbára tenni!
    Mondjatok jó terep helyeket!

  7. XC

    Automata váltó + terepjáró???
    Ne felejts el vinni magaddal DVD-ket is :)


Hirdetés 300x250



Szólj hozzá Te is!

A hozzászólás szövege: