Beszól a SEAT-os

2008. május 10. | 0:37 | 4Si

A fickó mellém állt, lehúzta az ablakot és jólmegmondta’. Vázolom a szitut:

Hétfő délután, 1 óra körül lehetett, Roosevelt tér, középső sáv. Az MTA épülete előtt ácsorgok a dugóban, mert ilyenkor is már dugó van, de azért szépen lassan, totyogva haladunk a Lánchíd irányába. Mögöttem egy 35-40 év körüli szemüveges, menedzseralkatú csóka, valami Seat egyterűvel. Talán Alhambra, de ez most lényegtelen. A fickó kezében mobiltelefon, folyamatosan beszél és közben hevesen magyaráz, össze-vissza mozgatja mindkét kezét. A biztonsági öv természetesen nincs becsatolva nála. Továbbra is csordogálunk.

Rólam azért azt tudni kell, hogy nem igazán vagyok a gázt adok-fékezek-megállok-gázt adok-fékezek-megállok típusú magatartásnak a híve dugóban, úgyhogy általában úgy csinálom, hogy kicsit nagyobb követési távolságot tartok és berakom 1-be vagy 2-be és felengedett kuplunggal szépen hagyom, hogy kússzon az autó. Hogy miért? Egyszerű a válasz, fölösleges koptatásnak, pocsékolásnak tartom a feljebb említetteket.

Idővel átérünk a Lánchídon, Clark Ádám tér, keresztül megyünk az Alagúton, aztán megfog egy piros lámpa. Nézem a tükröt, hát a barátunk még mindig telefonál. Közben zöldre vált a lámpa, elindulunk. A következő lámpán még épphogy átértem, keményen benne voltam a sárga közepében. A fickó mögöttem már bőven piroson jött át, csak úgy sűvített a SEAT turbója. Balra ráfordulunk a Mészáros utcára a MOL kútnál, ez egy elég hosszú utca, van lehetőség az előzésre, ezért lassan mentem, hogy meg tudjon előzni, ha akar. De nem.

Elértünk a Mészáros végére a lámpához, a Charles Hotel elé. Én a baloldali sávba álltam, ő kisebb habozást követően a jobboldalit választotta. Piros jelzés. Mellém áll, átnézek, a fickó ebben a pillanatban abbahagyja a telefonálást, lerakja a telefont az anyósülésre, átnéz és egymás arcába bámulunk.

Namármost, a csóka fejét úgy tudod a legegyszerűbben elképzelni, ha összegyúrod a Gyurcsány és a Kóka arcát. Hát igen… …de jó kiállásúnak tűnt, tehát nem a susogós tahó kategória. Integet, hogy húzzam le az ablakot. Mondom magamban, miért ne húznám le, biztos vidéki és útbaigazítást akar. Lehúzom, ő is.

A menedzseralkatú: – Először is, jó napot kívánok!
Én: – Üdvözlöm, miben segíthetek?
A menedzseralkatú: Nézze, én nem szeretnék beleavatkozni az Ön vezetési stílusába, de engedje meg, hogy megjegyezzem, hogy Ön a lassú haladásával akadályozza a forgalmat és a többi autó besorolását.

Egy pillanatra ledöbbenek. Az tény, hogy nem siettem sehová, ügyeltem betartani az 50-es korlátot.

Csak ennyit tudtam kérdezni: – Hol?

A menedzseralkatú: – Hát például a Roosevelt téren a záróvonalnál. Ön akadályozta és feltartotta a besorolókat.
Én: – Ember, ezt nem gondolhatja komolyan. Mióta szabad a záróvonalon át bepofátlankodni a várakozók közé a Lánchídnál kihasználva azt, hogy éppen nem áll rendőrautó a buszsáv végén? Uramisten…

Ezt nagy csend követte, ami körülbelül 5 másodpercet jelentett.

Én: – Kedves Uram! Amíg maga telefonnal a kezében vezet, amíg maga piros lámpákon hajt keresztül, amíg maga nem képes bekötni a biztonsági övét, amíg maga nincs tisztában a záróvonal fogalmával és a KRESZ alapvető szabályaival, valamint amíg maga nem képes betartani a sebességhatárokat, addig nincs miről beszélnünk.

3 másodperc üresjárat. Elfordítja a fejét, látja hogy zöldre váltott a lámpa, majd egy pillanatra visszafordítja a fejét.

A menedzseralkatú: – Jó, a viszont látásra!

És nagy gázzal elviharzott. 10 perccel később még mindig a döbbenet hatása alatt voltam. Azt mondja nekem, hogy engedjem be azt az idegbeteg parasztot, aki átmászik a Lánchídnál a záróvonalon, az eszem eldobom?

Rohadjak meg, ha normális az ilyen.

Kategória: Különös, Velünk történt

2 hozzászólás


  1. Quoc

    Nem jó cikk. Finomíts! Meg hol a csattanó, meg minek… Vagyis öncélú.

  2. 4Si

    Quoc:

    Miért nem jó cikk? :) Nem mindig kell, hogy legyen csattanó. Az benne a csattanó, hogy megállt mellettem az ürge és elkezdett iszonyat zöldségeket beszélni. Mert ugye ha valaki kioktat valakit, akkor azt úgy tegye, hogy biztos benne, hogy neki van igaza. Ez egy velem megtörtént eset leírása, ezért is van a “Velünk történt” kategóriába sorolva. Az efféle elképesztő dolgokat ide kategorizáljuk.


Hirdetés 300x250



Szólj hozzá Te is!

A hozzászólás szövege: