Kiemelt – Strand Fesztivál 2014

2014. augusztus 19. | 7:55 | 4Si

Hazai- és világsztárok egész sorával bővült az augusztusi STRAND – Nagyon Zene Fesztivál programja. A Nagyon Balaton sorozat keretében Zamárdi Szabadstrandján zajló, négynapos eseményre Parov Stelar mellé John Newman, a Knife Party, Dub FX és Wilkinson is csatlakozott, de a hazai mezőnyből a Petőfi Rádió 100 legfontosabb előadója is színpadra lép majd. Augusztus 20-án ugyancsak itt ünnepli 25. születésnapját a Tankcsapda. Kedvezményes jegyek április 15-ig kaphatók országszerte.

2013-ban a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében sikerrel debütált Zamárdiban a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál. “Amint a Fesztivál szlogenjéből is kiderül, a STRAND erősen kötődik a Petőfi Rádióhoz. A szervezőknek és nekünk is az a szándékunk, hogy ezen a csodaszép helyszínen idén már négy nap alatt számos olyan hazai és nemzetközi produkcióval találkozzanak a hallgatóink, amelyek a Petőfi Rádió adásában is állandó vendégek. A hazai felhozatalt idén is a teljesség igénye jellemzi majd, amelyben a már befutott sztárok és a legfrissebb nevek is képviselik magukat, a nemzetközi kínálat pedig méltón tükrözi az adó sokszínűségét” – mondta el Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője.

Decemberben elsőként igazolt a STRAND programjához a Parov Stelar Band. A rendkívül népszerű osztrák szupercsapat 2014-ben idehaza mindössze egyetlen, igazán nagy koncertet vállalt el: Zamárdi Szabadstrandján.

Hozzájuk csatlakozott a fiatal brit popsztár, John Newman, aki az elmúlt időben a világ legfontosabb slágerlistáit hódította meg. Newman “Love me Again” című dala hosszú ideje állandó vendége a leghallgatottabb, igazán minőségi zenét játsszó adóknak, de a Rudimental “hangjaként” is sok rajongót szerzett mér magának és idehaza is sokezres tábort mondhat magáénak. A hihetetlen hanggal megáldott sztár világkörüli turné keretében most először lép fel Magyarországon.

A tavalyi VOLT Fesztivál egyik legnagyobb sikereként ünnepelte a közönség az egykori Pendulum szívét-lelkét jelentő Rob Swire és Gareth McGrillen alkotta világraszóló, félelmetes energiákat felszabadító szuperprodukció, a Knife Party koncertjét. Közel egy éve várja és követeli őket újra a hazai közönség. Augusztusban a Strandon borzolják majd a hullámokat.

Dub FX sokszor járt már nálunk, saját elmondása szerint az Egyesült Államok után Magyarországon rajonganak érte a legtöbben. Aki látta már élőben, vagy akár a YouTube-on utcai, vagy éppen fesztiválos fellépését, tudja, hogy miért szereti ennyire a hazai nagyérdemű. Nem kérdés, hogy a Balaton partján is óriási built celebrál majd jegyese, Flower Fairy oldalán.

Ugyancsak a Petőfi Rádió nagy kedvencének számít Wilkinson, a nemzetközi hírű, profi és technikás brit drum’n’bass előadó, DJ és producer. Dinamikus, elegánsan szárnyaló, minden alkalomhoz passzoló és kiváló vokálokkal megküldött zenéjére nemrégiben kattantak rá a tömegek, produkciójával bejárta már a fél világot, letette névjegyét a legnagyobb bulikban és mindig sikert aratott. Maximálisan bízunk benne, hogy a Strandon is egy kifogástalan, lendületes és magával ragadó szettet varázsol elő nekünk.

“A közönségünk által várt nemzetközi fellépők mellett fontos számunkra, hogy a hazai kínálat is minden igényt kielégítsen. A közel 100, magyar produkció közül már most biztosra vehető, hogy augusztus 20-23. között a STRANDon találkozhatunk majd a Quimbyvel, az Irie Maffiával, a Punnany Massif-fal és a Brains csapatával, augusztus 20-án, a STRAND nyitónapján pedig igazán ünnepi, egy teljes életművet bemutató nagykoncerttel lép színpadra a 25 éves Tankcsapda!” – mondta el Fülöp Zoltán, az eseményt szervező VOLT Produkció egyik vezetője.

A STRAND – Nagyon Zene Fesztivál idén is a Nagyon Balaton programsorozat keretében kerül megrendezésre. “Idén már nemcsak augusztusban, de egész nyáron, a teljes Balaton Régióban szervezünk fesztiválokat, kulturális-, családi és sportprogramokat a Nagyon Balaton ernyője alatt. A STRAND – Nagyon Zene Fesztivál újra a Balaton talán legszebb panorámájú strandján épül fel.

http://www.strandfesztival.com

Kategória: Fesztivál


(comments are closed).