Elfogyott a benzinem

A múlt héten siettem valahova, mert már késésben voltam és úgy döntöttem, hogy nem megyek be tankolni a kúthoz. Hiba volt. Már akkor éreztem, hogy baj lesz amikor elindultam, ugyanis már vagy 3 napja égett a narancssárga “Tankolj már, baze!” visszajelző a műszerfalon.

Nem kellett amúgy messzire mennem, ezért gondoltam, hogy kihúzom tankolás nélkül. Megyek át a Lánchídon a pesti oldal felé, amikor a 105-ös busz megállója előtt elkezd táncolni a fordulatszám mutató és rángat a kocsi. Mondom magamban “húú bazz ez elég szopacs”, amúgy is elég szar napom volt, és még ez is. Egyből levágtam, hogy ez itt ennyi volt, kellett volna tankolni. Lefulladt, remek. Indítgatom, semmi. Üresbe teszem, elakadásjelzőt bekapcsolom, kiszállok és kicsit megtolom.

Az volt a szerencsém, hogy a Lánchíd pesti lehajtójánál valamicskét lejt az út, úgyhogy csak egy kicsit kellett tolnom rajta és vissza is ugorhattam a volán mögé, mert megvolt a kellő lendületem és az elsőbbségem is. Egy köcsög Audis azért dudált rendesen. Elcsorogtam a Hotel Intercontinental bejáratáig, ahol kiszálltam és elkezdtem intézkedni. Beszéltem a londinerrel, hogy lerakhatnám-e a hotel előtti placcon a gépet amíg szerzek nyunyát, mire ő mondta, hogy nem kell, mert elküld egy taxist, aki épp egy olyan helyen állt, ahova be tudtam tolni az autót, amíg szerzek némi benzint. Toltam vagy 20 métert, majd “parkolás” közben azért sikerült beszorítanom magam egy villanyoszlop segítségével az ajtó és az autó közé… :) …mert ugye az eszes gyerek nyitott ajtóval tolja az autót. :) Dobtam az órába egy kis aprót, bezártam és mentem a dolgomra. Ez történt kb. 5 órakor. 7 körül végeztem a meetinggel.

Tudtam, hogy a “közelben” található egy Lukoil benzinkút, elslattyogtam hát addig, hogy hozzak egy kanna benzint. A kasszánál mondom, hogy kéne egy kanna, amibe benzint tudok vinni. Kanna természetesen egy sem volt, mind elfogyott. Még elfekvőben sem volt egy darab sem. “Remek, nem vagyok ideges.” A mögöttem álló rosszarcú, magyar focistamezben feszítő úr nagylelkűen felajánlotta, hogy eldob egy kútig, mert szerinte itt a közelben nincs több az biztos. Gyalog pedig húzós lenne. “Nem taxis vagyok, nyugi.” Mire én próbáltam visszautasítani a nagylelkű, visszautasíthatatlan ajánlatot: “Köszönöm szépen, de már útban a segítség egy kanna benzinnel. De azért köszi.” Biccentett, majd továbbállt.

Természetesen rajtam kívül senki és semmi nem volt útban az autó felé. Végül felhívtam valakit, aki kisegített pár literrel, ezúton is nagyon köszönöm, hálám örökké üldözni fogja.

Egy élmény volt.