BMW siker a Hungaroringen

2010. október 12. | 13:58 | 4Si

A BMW Team Hungary kiegyensúlyozott verseny után az összetett ötödik helyen végzett, megnyerve a dízel kategóriát az október 9-én rendezett hungaroringi 12 órás versenyen. A BMW 120d versenyautóval induló magyar csapat a D2 kategória élére és az összetett tizenharmadik helyre kvalifikálta magát a pénteki időmérőn, és remek teljesítményt nyújtva végül jóval erősebb autókat megelőzve érte el a fantasztikus végeredményt. A megmérettetést a Lechner Racing Audi R8 RMS-e nyerte.

Összesen 23 csapat indult a 12 órás száguldáson, amelyet napos, tiszta időben tartottak Mogyoródon. A Csuti László, Kovács Tamás, Vida János és Wéber Gábor felállású, gyári BMW 120d versenyautóval induló csapat egyenletes tempót autózva, különösebb technikai hiba nélkül teljesítette a megmérettetést.

A 120d-vel Vida János rajtolt, majd sorrendben Kovács Tamás, Csuti László és Wéber Gábor vette át a BMW volánját. A verseny nappali szakaszában kellemes, 15 fokos hőmérséklet mellett zajlott a küzdelem, míg az esti időszakra jelentős lehűlés következett, nehezítve ezzel az autók tapadását. A csapat köszönhetően a remek boksztaktikának és a kiegyensúlyozott versenyritmusnak, folyamatosan került előrébb a rangsorban, míg végül néhány erősebb benzines autó meghibásodása miatt egészen az ötödik helyig küzdötte fel magát.

Az utolsó óra komoly izgalmakat hozott, ugyanis a csapat mögött haladó Seat Leon másfél percre megközelítette a 120d-t, és körönként átlagosan két másodperccel közeledett. Szerencsére azonban az előny elégnek bizonyult, így a csapat maga mögött tartotta az ellenfelet. Ötven perccel a leintés előtt az ötödik helyen autózó Audi R8-as lángra kapott a tankolózónában és két helyet visszaesett, egy Ford Mustang pedig meghibásodott első futóműve miatt kényszerült hosszabb kiállásra, ami miatt jelentősen visszaesett. A BMW Team Hungary így végül ötödikként, a D2 kategória élén fejezte be a maratoni küzdelmet.

Vida János, a csapat rajtoló és a versenyt befejező tagja elégedetten beszélt mind a csapat, mind az autó teljesítményéről: “Fontosnak tartom kiemelni, hogy most először volt teljesen magyar szerelőgárdánk, akik igazán remekül végezték a dolgukat és ezúttal is sok múlott rajtuk. A csapat két új tagjával nagyon elégedettek lehetünk, mert dacára a 120d-ben töltött kevés vezetési idejüknek, fantasztikus köridőket futottak és emberileg is hamar megtalálták helyüket köztünk. Az autó és a csapat egyaránt remekelt, aminek köszönhetően jóval erősebb, benzines versenygépeket is le tudtunk hagyni” – mondta el a versenyző.

Henning Putzke, a BMW Magyarország ügyvezető igazgatója is nagyon elégedett volt az eredménnyel: “A dízel kategória megnyerése most sem volt igazán kérdés, de az összetettben elért fantasztikus eredmény nemcsak a stratégiánk sikerét igazolja, de azt is, hogy a két új pilóta remekül beilleszkedett a csapatba. Sőt, ezúttal a teljes csapat menedzsment és szerelés magyar kézben volt, hiszen a Főnix Motorsport szakemberei dolgoztak a bokszban és a pit falnál is. Úgy gondolom, mindenki megérdemli az elismerést, aki részt vett a csapat munkájában” – nyilatkozta az igazgató.

A versenyre a tavalyihoz hasonlóan idén is ellátogattak a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika kis betegei, akik a pénteki napon, az időmérő edzéseken ismerkedhettek a professzionális autósport világával.

Forrás: Sajtóközlemény

Kategória: Hírek


Hirdetés 300x250



Szólj hozzá Te is!

A hozzászólás szövege: