Hamilton a bajnok

2008. november 3. | 15:09 | 4Si

Lewis Hamilton lett a Forma-1 2008-as évadának világbajnoka, miután Brazíliában a sportág történetének egyik legdrámaibb fináléján az utolsó kanyarban sikerült maga felé billentenie a mérleg nyelvét.

Legnagyobb riválisa, Felipe Massa magabiztosan hódította el a győzelmet, és sokáig úgy tűnt, vele együtt a világbajnoki trófeát is bezsebelheti, a futam végén eleredő esőnek köszönhetően azonban Hamilton még Timo Glock legyűrésével meg tudta kaparintani az áhított 5. helyet.

A drámai események sora mindazonáltal már közvetlenül a rajt előtti pillanatokban kezdetüket vették, 3 perccel a felvezető kör előtt ugyanis szó szerint derült égből a villámcsapásként kezdett szakadni az eső az interlagos-i pálya fölött tornyosuló felhőkből.

Mivel korábban már mindenki feltette a száraz aszfaltra való abroncsokat, a rajtot tíz perccel el kellett halasztani a szükséges kerékcserék elvégzéséhez. A csapatok fejét tovább fájdította a tény, hogy a zápor amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan állt tovább, így kérdéses volt, hogy az elálló esőben, de a még mindig vizes pályán milyen gumival vágjanak neki a versenynek.

Robert Kubica kivételével végül mindenki az intermediate-ek mellett döntött, ám a lengyel saját bőrén megtapasztalva a pályaviszonyokat, a felvezető kör végén úgy döntött, inkább még a rajt előtt lecseréli kerekeit, így csak a boxból indulhatott.

A rajtnál a mezőny eleje viszonylag simán eljött, és Massa biztosan tartotta 1., Hamilton pedig 4. pozícióját, ám a hátsó taktusokban az élete utolsó nagydíján részt vevő David Coulthard és Kazuki Nakajima összeütközött, a skót ezzel dicstelenül zárta le közel 15 éves forma-1-es pályafutását.

Rajtuk kívül még Nelsinho Piquet-nek is meggyűlt a baja az első kanyarkombinációval, így a versenybíróság a Safety Car beküldése mellett döntött. Ezalatt a szemfüles Giancarlo Fisichella kockáztatott, és lágy keverékűre cserélte addigi esőgumijait.

A rohamos ütemben felszáradó pályán néhány körön belül nyilvánvalóvá vált, hogy mindenki számára ez lesz a követendő példa, de a kerékcserék után továbbra is Massa állt az élen. Mögé az egész hétvégén szédületes tempóban autózó Sebastian Vettel és Fernando Alonso zárkózott fel, megelőzve Kimi Räikkönent és Fisichellát, míg Hamilton csak a 7. helyre tudott visszajönni.

Nem sokkal később azonban a brit érezte, hogy lépnie kell világbajnoki reményeinek életben tartása érdekében, ezért a 18. körben a kisebb kockáztatás árán is megelőzte Fisichellát. Mivel időközben Trulli is hátraesett, Hamilton a számára ideális 5. helyen várhatta a kerékcserék újabb hullámát.

A terv szerinti tankolások után nem változott a sorrend az élmezőnyben, és úgy tűnt, az 5. pozícióját biztosan tartó Hamilton ezzel a verseny záró harmadában már nem is engedi kicsúszni kezei közül a világbajnoki trófeát.

Hét körrel a vége előtt azonban újabb esőcseppek jelentek meg a versenyzők sisakrostélyain, amelyek néhány perc elteltével egyre sűrűbben kezdtek hullani az interlagos-i pálya aszfaltjára. Mivel a mezőny zöme, köztük Hamilton ekkor hamar reagált, és azonnal a boxba száguldott az interekért, felmerült, hogy az egy körrel később szervizelő Massa akár vezető pozícióját is elvesztheti.

A brazilnak végül sikerült ismét az élre állnia, Hamilton azonban csak 1.2 másodperccel tudott visszajönni az 5. helyre az őt üldöző Vettel elé. Előttük a száraz gumikon köröző Glock állt, ám a brit helyzetét tovább nehezítette, hogy Vettel fenyegető közelségén és a gyenge látási viszonyokon kívül még a lekörözésre váró autók is szép számmal tornyosultak előtte.

A legkotnyelesebbnek közülük Kubica bizonyult, aki fittyet hányva Hamilton és Vettel küzdelmére mindkettejüktől visszavette körét az egyik kanyarban. Ez olyannyira kizökkentette a britet a ritmusból, hogy hibázott, és Vettel két körrel a leintés előtt elhappolta a McLaren-es elől az 5. helyet.

Hamilton hirtelen kilátástalan helyzetbe került, mivel az élen haladó Massának már csak egy köre volt hátra, ő pedig kétségbeesett próbálkozásai ellenére sem volt képes maga mögé utasítani az esőben megtáltosodó Toro Rossót.

Miután Massát győztesként intette le a kockás zászló, a Ferrari boxban már világbajnokként ünnepelték a brazilt, ekkor azonban bekövetkezett a dráma. A korábbi körökben tisztesen helytálló Glock a száraz gumikon végül nem bírt el az egyre hevesebben zuhogó esővel, így utolsó köre már 20 másodperccel elmaradt az élmezőny időitől.

A német mellett a pálya utolsó kanyarjában elszáguldó Vettel-Hamilton duó így egy-egy pozíciót előrelépett, ami épp elegendő volt ahhoz, hogy a brit az 5. helyért járó 4 ponttal az összetettben egy egységet megőrizzen előnyéből a tabellán, és így minden idők legfiatalabb világbajnokává váljon.

A dobogóra Massán kívül még Alonso és Räikkönen állhatott fel, így utóbbi végül pontegyenlőséggel ugyan, de megkaparintotta az összetett 3. helyét, a Renault spanyolja pedig Nick Heidfeldet is megelőzve a vb-tabella 5. helyén végzett.

A Ferrari egyetlen vigasza a konstruktőri világbajnoki cím lehet, melyet zsinórban másodszor, összesen pedig 16. alkalommal hódított el a maranellói gárda. Az összetettben mögöttük a McLaren és a BMW végzett.

Forrás: A5.hu

Kategória: Forma-1


Hirdetés 300x250



Szólj hozzá Te is!

A hozzászólás szövege: